2019. november 25-én, 17 órakor a József Attila Középiskolai Kollégium klubtermében hagyományainkhoz híven megrendeztük a házi „Szépolvasó” versenyt.

A tanulók feladata a verseny során első körben egy hozott, saját szöveg felolvasása volt (XX. századi magyar szerzőtől), a második körben pedig egy idegen textus felolvasása, a tantestület által összeállított szövegek közül. A sorrendet sorszámhúzással döntöttük el, a sorszámokhoz az idegen szöveget előre hozzárendeltük.

A tanulók feladata a verseny során első körben egy hozott, saját szöveg felolvasása volt (XX. századi magyar szerzőtől), a második körben pedig egy idegen textus felolvasása, a tantestület által összeállított szövegek közül. A sorrendet sorszámhúzással döntöttük el, a sorszámokhoz az idegen szöveget előre hozzárendeltük.

A zsűri tagjai:

  • Drevenyák Judit igazgatóhelyettes
  • Kósa Zsuzsanna, a versenyt szervező tanár
  • Juhászné Otrosinka Judit csoportvezető tanárnő

A tanulók szépen felkészültek a versenyre, változatos, érdekes történeteket mutattak be a zsűrinek és a társaiknak. Ezek a szövegek különböző stílusban íródtak, és a témavilág sokszínűsége is jellemző volt az est folyamán. A politikai, történelmi novellákon, részleteken kívül a paraszti élet babonás világa, az urbánus légkör, az iskola világa is megmutatkozott a felolvasott szövegekben. Sok új ismeretekkel gazdagodtunk, a hangulatos, sokszor nevettető, vagy épp mélyen megindító történetekkel eltöltött két órában pedig olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyekre szívesen emlékszünk majd vissza.

Nem győzzük hangsúlyozni az olvasás fontosságát, hiszen ez a változatosság, újabb és újabb érdekes világok megismerése bővíti szókincsünket, élményekkel gazdagít.

Köszönjük a tanulóknak a színvonalas versenyt!

A verseny eredménye a következőképpen alakult:

I.      helyezett: Holocsy Zsóka Zsófia

II.     helyezett: Karácsonyi Hanna

III.    helyezett: Docsa Dóra

Különdíjban részesült: Fekete Koppány és Horváth József Dominik

Karácsonyi Hanna
Fekete Koppány
Rátódi Ádám
Durbák Eszter
Holocsy Zsóka
A verseny győztese
Karácsonyi Hanna
II. helyezett
Docsa Dóra
III. helyezett
Fekete Koppány
Különdíj
Horváth József Dominik
Különdíj
error: Content is protected !!