Tanulók beköltözése a kollégiumba és ünnepélyes tanévnyitó

2019. szeptember 1-én a József Attila Középiskolai Kollégium megnyitotta kapuit és várta a beköltöző diákokat. A tanulóknak 2019. szeptember 1-én, vasárnap 8 órától 12 óráig kellett elfoglalniuk a kollégiumi férőhelyüket. Ezen a napon 14 órai kezdettel ünnepélyes tanévnyitót tartottunk, amelyre a kedves szülőt is tisztelettel meghívtuk.

A tanévnyitó ünnepséget követte a szülői értekezlet, amelyen részt vettek az újonnan beköltöző diákok és azok szülei.

A tanévnyitót Pór Gergő konferálta.

A tanévnyitó ünnepség Docsa Dóra szavalatával indult.

A szavalat után a kollégium diákönkormányzatának elnöke, Csomós Nadin köszöntötte a kollégium diákjait és a meghívott vendégeket. Elmondta, hogy elég sok feladat hárult rá a tavalyi tanévben a megválasztása után, de igyekezett a képességeinek megfelelően helytállni.

Beszámolt az elmúlt év eredményeiről és azokról a programokról, amelyeket a diákönkormányzat szervezett, és amelyek nagyon jól sikerültek.

Bartha Eliza Igazgatónő a 2019/2020 – as tanévet ünnepélyes beszéddel hivatalosan megnyitotta.

Sok szeretettel köszöntötte a kedves szülőket, az új és a régi diákokat. Sok szülő megtisztelte jelenlétével az idei tanévnyitónkat is. Óvták, védték gyermekeik első önálló lépéseit a kollégiumban.

A kollégium férőhelyei beteltek mind a fiú, mind a lány szinteken. Közel 30 új diák költözött be kollégiumunkba.

Új kollégákat köszönthetett a József Attila Kollégium „nagy családja”.

A tanévnyitó ünnepség keretében Bartha Eliza Igazgatónő bemutatta a csoportvezető tanárokat:

  •   9. évfolyam csoportvezetője: Tóth Tímea tanárnő
  • 10. évfolyam csoportvezetője: Juhászné Otrosinka Judit tanárnő
  • 11. évfolyam csoportvezetője: Kubinyi-Liebermann Katalin tanárnő
  • 12. évfolyam csoportvezetője: Ránky Dezső tanár úr
  • 13. évfolyam csoportvezetője: Kósa Zsuzsanna tanárnő

Az ünnepélyes tanévnyitó után a kilencedikes évfolyamnak szülői értekezletet tartott Tóth Tímea tanárnő. A szülői értekezleten részt vett Bartha Eliza Igazgatónő is, aki a tanárnő tájékoztatóját kiegészítette és válaszolt a szülők kérdéseire.